Press "Enter" to skip to content

Erősember

Beszámoló az V. Síkvölgyi Erősember versenyről

2022. május 19-én került megrendezésre intézményünk, a MERI által az V. Síkvölgyi erősember verseny.

A rendezvény intézményünk területén zajlott.

A versenyre 3 vendégcsapat érkezett: szlovák Oázis, Lég és Dunaalmás.

A délelőtt folyamán a versenyzők 5 számban mérettették meg magukat. Az első szám kitartás volt súlyzóval. A második súlyemelés 20 kilós súllyal, a harmadik számban lábbal kellett kitartani egy súllyal ellátott gumiabroncsot. A negyedik feladat súlylökés volt. Végezetül az összes súlyt egy talicskába helyeztük, amit el kellett tolni 20 méteres távon.

Idén először nem csak férfiak versenyeztek, hanem a Lég csapatától kettő női versenyző is érkezett, akik kiválóan teljesítettek.

 Az esemény zárásaként érmeket és emléklapot osztottunk a versenyzőknek. A lányoknál két első helyezett született, a fiúknál az Oázis csapatából került ki az első helyezett,a második és harmadik helyet a tatabányai fiúk vihették el.

Nagyon örülünk, hogy ilyen nagy számban eljöttek házi versenyünkre és együtt élvezhettük ezt a napsütéses, szép délelőttöt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás