Press "Enter" to skip to content

Fejlődés tudásban, lélekben

A Komárom-Esztergom Megyei Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény Szent György Központ Alapítványa által, 2022.10.13.-án megrendezésre került a Fejlődés tudásban, lélekben konferencia.

Az Apró Csodák Alapítvány által első alakalommal megrendezésre került konferencia célja, az volt, hogy olyan hasznos ismeretekkel gyarapodjanak a szociális területen dolgozó kollégák, amely segít megismerni a súlyos, halmozottan sérült emberek társadalmi jelenlétét, illetve, olyan gyakorlati tanácsokkal szolgáljon, ami a mindennapi ellátás során beépíthető a hatékony fejlesztés érdekében. A konferencia céljaként jelölte meg továbbá az Alapítvány, a területen dolgozó szakemberek lelkifejlődésének, lelkiegészségének segítését különböző technikák elsajátítása által.

A Fejlődés tudásban, lélekben című konferenciát Süttő Erika a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Komárom- Esztergom Megyei Kirendeltség Igazgatója és Szabó Attila a Komárom- Esztergom megyei Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény Intézményvezetője nyitotta meg. A megnyitó beszédek után vendégeink megismerkedhettek a KEM MERI Szent György Központ szakmai munkájával és az Apró Csodák Alapítvány eddigi tevékenységével. A nap végi visszajelzésekből, biztosak lehetünk, hogy előadóink -Dr Márkus Eszter dékánhelyettes, egyetemi docens, Pál Feri atya római katolikus pap, mentálhigiénikus, Tóth Orsolya szomatopedagógus, Bacsó Ágnes élettréner, coach-hozzájárultak, hogy tudásban és lélekben építkezhettünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás